Lassan 6 éve foglalkozom pszichológusként gyerekekkel. Nagyon szeretek velük dolgozni, hiszen minden eset egyedi és különleges. Az első munkahelyem egy alapítványnál volt. Az alapítvány egyik célja a közösségépítés volt. A munkatársaimmal, akik szintén az ifjúsági irodában dolgoztak, hamar megtaláltuk a közös hangot a fiatalokkal. Olyan tréningeket (kommunikációs, konfliktuskezelő, stresszoldó) tudtunk összeállítani számukra, ami tényleg az ő személyiségfejlődésüket segítette elő.
Ezt követően gyermekotthonokban dolgoztam ép értelmű, illetve enyhe és középsúlyos értelmileg akadályozott gyerekekkel. Egyéni és csoportos foglalkozásokat tartottam nekik. Ez a munkakör tele volt kihívásokkal, ami feltöltött engem. Sosem volt egyforma egyik nap sem. Amellett, hogy rendkívül nehéz sorsokkal találkoztam, erőt adott a gyerekek felől érkező szeretet áradat. Ott voltam nekik, mint támasz, mint biztos kikötő, akihez mindig fordulhattak, de én is rengeteget tanultam tőlük kitartásról, szeretetről és elfogadásról. A gyerekotthonban töltött idő megtanított a rugalmasság fontosságára és elmélyítette bennem a feltétel nélküli szeretet értékét. Kölcsönösség alakult ki a gyerekekkel, mindenki beletette a kapcsolatba, amit tudott. Én folyamatosan törekedtem a megújulásra, hogy a lehető legjobb ellátást tudjam biztosítani számukra. Ha kellett agressziót kezeltem relaxációval, meseterápiás jellegű foglalkozásokkal segítettem a nehéz szituációk, traumák feldolgozását, akár stabilizációs gyakorlatokkal is. Ha arra volt szükség edukációs jelleggel egészség hetet tartottunk a fejlesztő pedagógussal, egészségügyi asszisztenssel szem előtt tartva a mentális és fizikai jóllét fontosságát. Mikor kamaszodtak, előtérbe került a szexuális nevelés. Amikor valaki elköltözött az otthonból, a csoport többi tagjával elgyászoltuk a veszteséget. A rengeteg közös élmény, az együtt töltött idő szoros köteléket alakított ki köztem és a gyerekek között. Emiatt nehéz volt elbúcsúznom tőlük, de úgy éreztem tovább kell mennem a saját utamon.
Jelenleg a harmadik tanévemet töltöm egy fővárosi általános iskolában iskolapszichológusként. Ebben az intézményben sajátos nevelési igényű diákok tanulnak. Foglalkozom látássérült, mozgássérült, szenzoros érintettségű, autizmus spektrum zavarban érintett, ADHD-val diagnosztizált diákokkal, valamint szüleikkel/nevelőikkel is. Izgalmas számomra, amikor megismerek egy új családot, mert igyekszem a gyermeket nem csak egyénként kezelni, hanem nagyon fontos számomra, hogy az őt körülvevő rendszert is megismerjem. A rendszer szemléletről lentebb írok bővebben. A gyerekeknek tartott egyéni, csoportos és osztályfoglalkozásokon a normál életvezetési nehézségek mellett kríziskezelés, bántalmazás megelőzés (bullying prevenció) áll a fókuszban. A diákokkal való munka során szintén szem előtt tartom a tanácsadói szemléletet. Módszertanilag minden esethez igyekszem alkalmazkodni, mert minden diák külön batyuval érkezik meg hozzám. Emiatt nagyon sokszínű eszköztárral dolgozom. Szívesen kúszok-mászok a földön, ha arra van szükség, bábozok és barbie-zok, építek és rombolok, avatárt készítek, közösen rajzolunk és festünk, alkotunk, vagy ha az kell hallgatunk és relaxálunk, mentalizálunk, stabilizálunk. Amikor arra van szükség, önbizalmat növelünk, bátorságot csalogatunk elő, szorongást oldunk, baráti és szerelmi kapcsolatokról tárgyalunk. Az idősebb gyerekekkel, beszélgetés mellett, ha számukra is komfortos, önismereti feladatokkal, munkafüzetekben, projektív feladatokkal és játékokkal, társasjátékokkal dolgozom.
Azt gondolom, hogy könnyen megtalálom a hangot és a kapcsolódási pontot a fiatalokkal, mert érdekel az ő világuk és ahogyan a világról gondolkoznak. Nyitottsággal, empátiával és feltétel nélküli elfogadással fordulok a gyerekek felé. Úgy gondolom, az én hivatásom az, hogy addig kísérjem őket és családjukat a saját útjukon, amíg úgy érzik, hogy erre szükségük van.
A bejelentkezést követően a gyermeket és gondviselőjét/it egy konzultációs alkalomra invitálom. Ezen az ülésen megkérem őket, hogy meséljenek nekem a családjukról, motivációjukról, a gyermek problémájáról és hogy milyen segítséget szeretnének kérni, milyen változást szeretnének elérni. Az ezt követő alkalmakon (heti vagy kétheti rendszerességgel) már csak a gyermekkel találkozom. A folyamat közepe táján újabb konzultációt kérek a gondviselőktől, hogy visszajelzést adhassak a gyermek állapotának alakulásáról. Ezután folytatódik a munka a gyermekkel, majd a lezáró szakaszban egy rövid dokumentációban összefoglalót készítek az esetről, amit szintén átbeszélek a családdal. Egy ülés időtartama 50 perc. A folyamat alakulását a probléma jellege befolyásolhatja.
Szükség esetén lehetőség van családkonzultációra is. Ezeken az alkalmakon inkább az edukációra, valamint problémamegoldásra helyezzük a hangsúlyt semmint családterápiára.
A rendszerszemlélet a családterápia alapvető tézise. A rendszer szemlélet azt jelenti, hogy nem csak önmagában vizsgáljuk a klienst, aki valamilyen tünettel jelentkezik a pszichológusnál, hanem azt a rendszert is tanulmányozzuk, amelyben ő él. Ez a rendszer lehet a nukleáris családi környezet vagy a választott családi környezet. Lényegében az egyént a kapcsolataival együtt tekintjük egy egységnek. Az egyént körülvevő elsődleges kapcsolati háló a család, de a tünet vagy probléma jellegéből kiindulva fontos rátekinteni bármilyen őt körülvevő társas hálóra. Munkahelyi probléma kapcsán a munkahelyi közösségre, iskolai nehézség esetén az iskolai közösségre és így tovább. A családban megjelenő problémát sosem egy tagjának viselkedése okozza, hanem annak létrejöttéhez és fennmaradásához az egész család hozzájárulhat. Az egyén tünete a család tünete. A tünet megszűnéséhez szükség lehet a család struktúrájának változására.
A rendszerszemlélet rátekint a család alrendszereire is. A családi alrendszerekre példa a szülői, a házastársi, a gyermeki, a nemi alrendszerek stb. Továbbá vizsgálja az alrendszerek közötti kapcsolatokat, kölcsönhatásokat, tranzakciókat, kommunikációt. Tanulmányozza az alrendszerek határainak rugalmasságát, hogy a gyermek számára mennyire elérhető távolságban van a gondviselő. A rendszer szemléletben fontos még az életciklusok alakulása és az esetleges elakadások beazonosítása. Emellett megvizsgálja a családi rítusokat, rituálékat. Összefoglalva ez a szemlélet segítheti a pszichológust és a családot rátekinteni aktuális működésmódjukra, hogy közös erővel a harmóniából kibillent rendszert egy új egyensúlyi állapotba állíthassák.